Szubjekt-ív

Szubjektíven a világról avagy "Hitel nélküli kamat"

2012.02.01.

Valahol a kelet és nyugat határán, ami tulajdonképpen nyugat előszobája (magyarul aki erre jár ide törli kutyaszaros cipőjét), van egy kis ország. És a kis ország legnagyobb városában egy házban ilyet írtak ki a közös helyiség falára:

"Kedves dolgozók!

A kukutyin u. x-y számú épületben január 16.-tól a xy Zrt. végzi az épület takarítását közbeszerzés alapján. A szerződésük nem tartalmazza az emeleti közös konyhákban a mosogatószer biztosítását, így a dolgozóknak maguknak kell ezentúl gondoskodni a folyékony mosogatószerről!

Kérem szíves megértésüket:

Gondnokság"

Erre a szubjektiv.hupont.hu csapatának válasza:

"Kedves Gondnokság!

 

Köszönjük az újabb lépést az élhetőbb, modernebb, szerethetőbb munkakörnyezet irányába.

Javasoljuk a WC fizetőssé tételét (rögtön állásokat is teremtenénk a közmunka programban pénzbeszedő néni és bácsi szerepkörben). Egyben fel kell hívni a kollegák figyelmét, hogy lehetőleg otthon végezzék nagy és kis dolgukat víztakarékossági szempontokból, vagy ha mégse sikerül, ezt az egyébként jogos és elvárható munkavállalói magatartást megvalósítani, legalább otthonról hozzanak papírt. Mivel az „ingyenes ivóvíz ellátás” csak a kánikulai időszakra volt megígérve, ezért helyes lenne az ivóvíz fogyasztás korlátozását napi 0,3 liter/főben, belépő kártyás csapokkal. Hiába keressük továbbá a szobabeosztást, hogy melyik nap melyik szoba felelős felmosni a folyosót és a rá kiosztott lépcsőházrészt. A szemeteszsák költség is, valószínűleg, elérheti a kritikus pontot, ezért javasoljuk a „mindenki hordja haza szemetét” MiHoHaSZ program elindítását. A fűtés kérdésében is van hova fejlődni. Vagy a sándorjózsefbenedeki metódust követve otthonról zsákban hozzon meleget mindenki, vagy másik esetben nyáron (amikor ugye hűteni nem lehet) mindenki erősen koncentráljon és télen emlékezzen vissza mennyire melege volt. Így év végére egy kellemes 20-25 fok közötti átlagérzést lehet megvalósítani.

Mindezen megtakarításokkal akár az is elérhető, hogy év végén a kiemelkedő munkát végző kollegáknak egy sütiből (valamelyik búcsúztató buliból visszamaradt, kissé szikkadt), fejléc nélküli borítékból (téves címzés miatt visszaküldött), és egy gratuláló oklevélből álló ajándékcsomaggal kedveskedjünk.

                                                                                                            Dolgozók"

 

http://index.hu/belfold/2012/02/09/osszeeskuvest_sejt_orban/

"Összeesküvést sejt Orbán 

2012. február 9., csütörtök 22:31 

Az Egyesült Államokig érő nemzetközi összeesküvés gyanúját villantotta fel a Fidesz-frakció zárt ülésén Orbán Viktor, aki nem hiszi, hogy összehangolás nélkül közvetíthetett egy amerikai hírtelevízió Budapestről, pont az LMP-sek láncolási akciójával egy időben. Országokra bontott tanulmány készült a támadó sajtóbeszámolók mögött sejtett gazdasági tényezőkről.

Nagyszabású összeesküvésként mutatta be a miniszterelnök pártja képviselői előtt a hazai és a nemzetközi politika és média egyes szereplőinek ellene irányuló, utóbbi hetekben tett lépéseit.

A hvg.hu számolt be elsőnek arról, hogy az Egerben tartott zártkörű Fidesz-KDNP frakcióülésen Orbán Viktor puccskísérletként festette le a kormányát és személyét ért támadásokat. Orbán a kialakított hagyományokhoz híven a parlamenti szezont bevezető rendezvény első estéjén, szerdán részletes beszédben adta meg az alaptémákat.

Az Index információi szerint a beszédben Orbán a december végi napokat hozta fel példának, amikor az összehangolt támadásokról beszélt.

A karácsonyt megelőző napokban ugyanis szinte egy időben készített Magyarországról videóriportot a CNN, és akciózott további nemzetközi figyelmet az országra vonva az LMP.

Az amerikai hírtelevízióban „Veszélyben a törékeny magyar demokrácia" címmel közölték az anyagot, amelyben Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár védelmére kelhetett ugyan a kormánynak, ám a riport negatív végkicsengésén nem tudott változtatni. A december 23-i Kossuth téri láncolós akció, majd az LMP-sek őrizetbe vétele pedig újabb negatív hírhullámot indított el a nagy hírügynökségeknél, tévéknél.

Úgy tudjuk, a decemberi események után a miniszterelnök környezetében olyan részletes tanulmányok készültek, amelyek megpróbáltak magyarázatot találni az Orbánt és a kormányzatot támadó cikkdömpingre.

A Miniszterelnökség egyik munkatársa az Indexnek azt mondta, hogy a kormánynak már nem kell vakon tapogatóznia ezen a téren, mint ahogy 2010 és 2011 fordulóján, amikor szintén sokan támadták. Az illetékeseknek országonkénti részletes, árnyalt információi vannak a sajtómozgásokról és azok gazdasági hátteréről. A magyar diplomatáknak pedig feladatul tűzték ki, hogy ezen információk birtokában célzottan is tegyenek meg mindent, hogy javuljon az országról sugárzott összkép.

Orbán a decemberi nehéz napokat elemezve arra is kitért, hogy a Fidesz-frakció egyes tagjai éppen az ülésszak végére maradt törvényhozási maratonból húzták ki magukat. A hvg.hu szerint vakondokkeresésről is beszélt a miniszterelnök - ők lennének azok, akik nemmel szavaztak Szájer József feleségének, Handó Tündének kinevezésére - és felhívta párttársai figyelmét arra, hogy aki nem elég elkötelezett a kormányzat céljai mellett, annak el kell döntenie, hogy nem egy másik pártot kellene-e választani tevékenységéhez.

Az Index információi szerint a belső ellenállásra tett utalások különösen akkor váltak aktuálissá a frakciótagok számára, amikor másnap reggel kiderült, hogy az Origón hosszú és részletekbe menő cikk jelent meg az első nap eseményeiről. A képviselők szerint a szervezők – szokás szerint – Egerben is leárnyékolták a hotel konferenciatermét, és a többség ki is kapcsolta mobilját, ezért az eset feszélyezetté tette csütörtöki hangulatot."

A szubjektív. hu szubjektív véleménye: OV lemegy a nép közé (hajléktalanok), de közben gonosz idegen szívűek (avagy sötétben bújkáló ellenforradalmárok) és külföldi karvalytőkések áskálódnak ellene. Már csak a láncos kutya hiányzik. Mert Bástya elvtárs ellen összeesküvés és puccs is volt, van, meg lesz is (http://mno.hu/belfold/puccskiserlet-orban-ellen-1050520 , mondjuk Navracsics nem tudott róla. Egyeztetni kell srácok). Hm. Nem volt már ilyen úgy kb 56 éve? Hogy a vidrabőrbe bújtatott, gátőrházban szárított viharos életbe. Ez a hozzáállás az igazi: akinek más a véleménye mint a pártelnöké, annak másik pártban a helye. Azt hiszem kellene már a gondolatrendőrség és az újmagyar nyelv.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 20
Heti: 6
Havi: 6
Össz.: 3 882

Látogatottság növelés
Oldal: A turul leszállt....és pottyantott
Szubjekt-ív - © 2008 - 2026 - szubjektiv.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »