Szubjekt-ív

Szubjektíven a világról avagy "Hitel nélküli kamat"

2012.02.10.

Mert van aki megérdemli - persze szubjektíve:

http://www.origo.hu/itthon/20120210-szerenaddal-koszontik-a-kilencveneves-goncz-arpadot.html

Politikusok és művészek a Ha én rózsa volnék című dallal köszöntik Göncz Árpád volt köztársasági elnököt kilencvenedik születésnapján pénteken.

Szerenáddal köszöntik a kilencvenedik születésnapját pénteken ünneplő Göncz Árpád volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál. A köszöntést Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor, a szabad demokraták korábbi elnöke kezdeményezte. Tájékoztatásuk szerint a budapesti Vérhalom téren beszédek nem hangzanak el, mindössze eléneklik a Ha én rózsa volnék című Bródy-dalt.

A szervezők - akik számítanak a volt köztársasági elnök tisztelőinek részvételére a szerenádon - korábban azt írták az MTI-nek küldött közleményükben, hogy Göncz Árpád plebejus-polgár államfőként kifejezte a nemzet egységét, nem tett különbséget magyar és magyar között, ha betartották az alkotmányos demokrácia szabályait, függetlenül attól, hogyan éltek és miben hittek. Hozzátették, Göncz Árpád demokrata maradt a Kádár-rendszer alatt, és megőrizte eszméit az 1990 utáni politikai küzdelmekben is. "Kikezdhetetlen életútja, szerénysége, embersége és bölcsessége iránymutató lehet mindannyiunk számára" - olvasható közleményükben.

Göncz Árpád író, műfordító az első szabad választások után az Országgyűlés házelnöke lett, így ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége (amelynek alapító tagja volt) megegyezése nyomán 1990. augusztus 3-án a parlament öt évre őt választotta a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották e tisztségben.

1 bibi van csupán. Gyurcsány miért volt ott. Miért van mindenütt. Pihenjen. Sokat. Messze. Árpi bácsi jobbat érdemel. Szerintem Ő volt eleddig "A" köztársasági elnök.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 20
Heti: 4
Havi: 4
Össz.: 3 880

Látogatottság növelés
Oldal: Valami jó
Szubjekt-ív - © 2008 - 2026 - szubjektiv.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »