„Annektálta a Fidesz a színházakat? Igen. De a baloldal ugyanezt csinálta” – mond ellent a jobboldali kultúrkampf miatt siránkozó liberális kánonnak Verebes István a Heti Válasz legfrissebb számában, amely Dörner György Új Színház-beli székfoglalása kapcsán átfogó körképet közöl a forrongó magyar színházi életről.
Nemcsak Bereményi kapott igazgatói széket Budapesten a Fidesz fővárosi hatalomátvétele óta: Dörner György kinevezetése előtt a József Attila Színház Nemcsák Károlyé lett. A vidéki színházakban pedig a 2006-os önkormányzati választások óta eltelt öt évben lényegében befejeződött az a folyamat, amelyet a balliberális narratíva a jobboldali színházigazgatók hatalomátvételeként írt le.
A Heti Válasz utánajárt, mennyire helytálló a liberális kritikusi körökben dívó vélekedés, mely egyenlőségjelet tesz az igazgató jobboldali kötődése és a kommersz, igénytelen színház közé, milyen önellentmondásokba keverednek az Új Színház miatt Magyarországot ostorozó külföldi szervezetek, és miért ekézi az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke Szőcs Géza kulturális államtitkárt a színházak ügyében.
L. Simon László nem csak azért bírálta a tárcát, mert az évad közben bontotta fel a közszolgáltatási szerződést a Budapesti Kamaraszínházzal és a Játékszínnel, hanem mert még mindig nem „kegyeskedett” megalkotni az új előadó-művészeti törvényhez szükséges végrehajtási rendeletet.
Szubjektíven:
Tehát ha valaki valamit szarul csinált, akkor nekem is szabad? Ez lenne az új alapelv? Persze az kicsit giccses ha az reklamál aki megtette már. És egyébként naívan és hozzá nem értőként, milyen is a baloldali és milyen a jobboldali színházigazgató? Mondjuk Bruce Willis magyar hangja se ida se oda nem sorolható, ő maga egy kategória.
2012.02.07.
http://mno.hu/belfold/uj-arcat-mutatta-orban-viktor-1049552
Új arcát mutatta Orbán Viktor
Kovács András-Gabay Balázs
2012. február 07., kedd 16:53
Az MNO által megkérdezett politológusok úgy vélik, újfajta őszinteség jelent meg Orbán Viktor évértékelőjében.
A beszéd retorikai szerkezete nem a széles választóközönségnek, hanem egyértelműen a Fidesz megmaradt szavazóinak szólt – mondta el az MNO-nak Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője. Ennek legfőbb megnyilvánulásai a középosztályról szóló hosszas részek voltak – tette hozzá. Újfajta őszinteség jelent meg ebben, mivel nem az egész nemzethez szólt, hanem a saját célközönségét erősítette meg – hangsúlyozta az elemző.
„Koherens történetet adott elő a kormányzat politikájáról, de kérdés, hogy az IMF-megállapodást követő intézkedések során mennyire fognak erre emlékezni a középosztály tagjai.” Filippov szerint a beszédben több éles ellentmondás is volt. Többek között, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy az adórendszer nem a társadalmi igazságosság alapja, ami egy neoliberális nézet, míg később a családok terheinek a csökkentését hangsúlyozta, ami ezzel ellentétes politika.
Új elem az önkritika
A politológus nagy újdonságnak nevezte az önkritikát, ami eddig nem volt jellemző a kormányzatra. Ez a bankadót és a válságadót érintő részeknél kapott szerepet, de a piacok nem bocsánatkérést, hanem konkrét lépéseket várnak – tette hozzá. „A beszéd alapján jól látszik, hogy egy új szakasz jön a kormányzásban, kevesebb konfliktussal.” Filippov szerint a kabinet most próbálja a külföldi elvárásokhoz igazítani irányvonalát, amelyet itthon a kiegyezés elemeivel kever.
Érdekközösség
Boros Bánk Levente egyértelműen szintetizálónak, összefoglalónak értékelte Orbán Viktor évértékelőjét, véleménye szerint a miniszterelnök a jövőre nézve nem jelentett be nagy politikai, „hozzáállásbeli” változásokat. Kiállt az utóbbi időszakban folytatott kormánypolitika mellett.
Annyiban viszont beszélhetünk újdonságról, hogy a kormányfő hangsúlyozta a megegyezés lehetőségének keresését az Európai Unióval a vitás kérdésekben – emelte ki a politológus. Korábban szintén nem hangoztatta, most viszont aláhúzta a középosztály megerősítésére irányuló szándékot. Nagy hangsúlyt kapott az érdekközösség megteremtése is. A leszakadó csoportok és a középosztály, illetve a középosztály és a nyugdíjasok közti összetartás kiemelt szerepéről is beszélt a Millenárison Orbán Viktor – fejtette ki Boros Bánk.
Úgy vélekedett, a kormányfő megvédte az utóbbi másfél évben tett lépéseket, így az adórendszer megváltoztatását, a válságadó bevezetését, az oktatási törvény módosítását és a devizahitelesek megmentését.
A középutas politika mellett állt ki Orbán
Boros Bánk szerint az egy évvel ezelőtti értékelőhöz képest újdonság erejével hatott az egyéni és a kollektív adósság megemlítése. A miniszterelnök korábban szintén kerülte a tartalékok hiányának kérdését, a tartalékképzés szükségességét, most ez is elhangzott. Itt egyébként árnyaltan ugyan, de minden bizonnyal az IMF-hitelmegállapodásra gondolt, jegyezte meg. A politológus mindent egybevetve kijelentette: Orbán Viktor keddi évértékelőjében a középutas politika mellett állt ki. Azt sugallta, ha szükség lesz rá, hajlunk a megegyezésre, de eközben megvédjük érdekeinket.
Véleményünk:
Mindamellett, hogy szerintem ezek a mondatok: aki többet teljesít többet keres, több marad a családoknál (ennek ellenkezőjét személyesen is alá tudom támasztani),csökken az államadósság (a tények mást mondanak, mondjuk a tény és matolcsizmus nem fér össze)a felsőoktatás nem központi akarat (ja, akkor miért csökkentették drasztikusan az állami finanszírozású helyeket), gyakorlatilag megfeleztük a politikusok számát (ja más poszton jobban keresnek a cimborák) vérlázítóak, ez a cikk jó..
2012.02.10.
Szimplán mindenkinek ajánlom:
http://maria.blog.hu/2012/02/09/a_kozmunkasokat_meglopja_az_allam?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_02_10&utm_campaign=index
mindig felidegesít, ha egy olyan ember, aki milliókat keres havonta megdob egy olyan mondattal, hogy xy (most 47000 ft) összegből milyen jól meg lehet élni. Ahogy az egyszeri székely bácsi mondta, ez komoly? mert viccnek kicsit erős....
2012.02.13.
http://www.mfor.hu/cikkek/Kiszamoltuk__igazat_mondott_e_Orban_a_netto_berekrol.html
"Utánanéztünk, igazat mondott-e Orbán a nettó bérekről
2012. február 13. hétfő 06:04:59
Orbán Viktor az évértékelőjében az egy gyermekesek esetében 8, a két gyermekeseknél pedig 16 százalékos nettó béremelkedést említett 2011-re. Ennek apropóján az mfor.hu megvizsgálta az egyes bérkategóriákra eső változásokat, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy mindez tényleg jellemző volt-e a nettó keresetekre.
Orbán Viktor a február 7-i évértékelő beszédében a kormányzás sikerei között említette a nettó bérek emelkedését is, mely elmondása szerint - amely a KSH december 16-án közzétett adataira épül - az egy gyermekesek esetében 8,1 százalék, a két gyermekeseknél 16 százalék, a három- vagy többgyermekesek esetében pedig 23,3 százalék. Ennek apropóján megvizsgáltuk, hogy ha 2010-hez nézve vizsgáljuk meg a 2011-es, valamint a 2012-es nettó béreket, akkor a gyermekeseknél a különböző bérkategóriáknál milyen mértékű változás történt a hazavitt összegeknél.
Egy- és kétgyermekesek változásai
...
Összességében pedig elmondható, hogy az Orbán Viktor által említett 8, illetve 16 százalékos nettó bérnövekedés átlagban úgy jött ki, hogy az alacsonyabb keresetűek kisebb mértékű nettó béremelkedését kompenzálja a sokat keresők több mint 30 százalékos nettó növekedése. Mivel az infláció 2010-ben 4,9, 2011-ben pedig 3,9 százalék volt, könnyen találtunk olyan bérkategóriát, ahol a változás még az infláció mértékét sem érte el, ami a reálkeresetek csökkenését jelenti.
Ha három, vagy több gyerek van a családban
...
Ha két keresőre vizsgáljuk meg a változásokat, kiderül, hogy az átlag alatti, 100 ezer forintért dolgozók a két fizetésből tavaly mindössze 3,4 százalékkal, idén pedig 2010-hez képest 2,2 százalékkal visznek haza többet, vagyis esetükben is a 2012-től életbe lépő változások a tavalyi évhez képest csökkenést eredményeztek. Ha azt nézzük, hogy kik tapasztalhatták meg az Orbán által említett 23,3 százalékot, akkor azt kell látni, hogy ez csak a bruttó 300 ezer forint feletti béreknél valósul meg. Tehát itt is az igazán magas keresetűek több mint 50 százalékos nettó emelkedése húzza fel a statisztikai adatot, hiszen bérkategóriánként nagyon széles tartományban mozog a változás aránya. "
Miért van az, hogy azok, akiknek jobbak az anyagi lehetőségei (alapból is nagyobb mozgásterük van spórolni, befektetni tudnak, jobb képzést kapnak, nagyobb kapcsolati tőkájük van) azok járnak jól? Ez vajon a társadalmi egyenlőség felé, az erős középosztály megteremtése felé mutat? (Bár ahogy Navracsics mondta, a középosztályhoz tartozás nem anyagi kérdés... akkor mi, teszem fel a kérdést. Ha a kölkömet nem tudom jó iskolába járatni, tanfolyamokra elküldeni - mivelhogy az oktatás színvonala átlagosan olyan amilyen-, nem tudom 2 hétre elvinni a családomat nyaralni, nem futja az egézséges életre (lásd zöldség, sport stb) luxusként esetleg befigyel egy mozi, ez az a középosztálybeli lét ami a cél??? Viszont mocskosul középosztálybelinek gondolom és érzem magam....ja persze) Fujj de szubjektív vagyok. mert vannak akik sokkal rosszabbul élnek. Mindig lesznek. De megint nem ők kapnak több támogatást. Persze ez az egész csak statisztika. Azt mutat amit mutatni akarnak. Csak én is azt érzem, hogy nem erősödök, gazdagodok, hanem egyre inkább pengén táncolok...
2012.02.21.
Fizetős BKV nyugdíjasoknak
Megszüntetné a 65 év felettiek ingyenes BKV-kedvezményeit a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a reggeli csúcsidőszakban – áll a szervezet honlapján közzétett javaslatcsomagban.
A lépés szerintük azzal lenne indokolható, hogy csökkenne a zsúfoltság a járműveken, ráadásul kevesebbet kellene közülük forgalomba állítani. A VEKE azt javasolja, az ingyenes utazási kedvezménnyel rendelkezőknek reggel 6 és 9 óra között külön, csúcsidőre szóló jegyet és bérletet hozzanak létre a jövőben.A „csúcsidő széthúzásához” szerintük az is hozzájárulna, ha az önálló utazásra képes diákok iskolakezdését, illetve a közalkalmazottak munkakezdését fél-egy órával későbbre tolnák. Úgy vélik, a járművek összteljesítménye így nem változik, viszont kevesebb járművel hosszabb időn keresztül biztosítható a kapacitásigény.
A VEKE mindemellett változtatna az árkiegészítés és a kedvezmények rendszerén is, azt azonban nem részletezi, hogyan kellene ezt véghezvinni. Ugyancsak keveset tudunk meg az időalapú jegyrendszerre vonatkozó javaslatukról, amely szerintük az elektronikus átállás nélkül is megvalósítható, mert „a jelenlegi infrastruktúra több eleme is alkalmas” lenne erre.
A javaslatcsomagban megjegyzik, hogy a BKV Akácfa utcai székházának fenntartása kirívóan gazdaságtalan és kifogásolják a cégautók használatát is. Álláspontjuk szerint a vezetőknek részleteiben is ismerniük kell a vállalatot, ahol dolgoznak, és erre a legkézenfekvőbb a közforgalmú járműveken történő napi utazás – írják.A VEKE szerint a járművezetők formaruhái nem mindenkinek kényelmesek, ráadásul ezekre évente 100 millió forintot költ a BKV. Javasolják, hogy a dolgozók a régi egyenruháikat is használhassák, amíg azok el nem használódnak.
Az egyesület járműprogramot is indítana, amelynek keretében 700 metró- illetve HÉV-kocsit, 600 villamoskocsit, 1200 autóbuszt, 150 trolibuszt, az összes Kisföldalatti és Fogaskerekű kocsit cserélne le. Szerettünk volna további részleteket megtudni a VEKE javaslatairól, ezért az ezekkel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük a szervezetnek. A csomag több pontjáról a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) véleményét is kikértük. A válaszokat, amint megérkeznek, közöljük. Úgy tudjuk, a BKK véleménye az, hogy a 65 év fölöttiek utazási kedvezményének csúcsidős eltörlése konfliktusokhoz vezetne és nem csökkentené a járművek zsúfoltságát, a lépcsőzetes munkakezdés pedig nem vezetne számottevő megtakarításokhoz."
Igen, a gazdag magyar nyugdíjasok úgyis annyira sokat utaznak. Nem otthon ülnek, így jogos fizettetni velük. Had kérdezzem meg, az eddig is kitűnően működő, 21. századi jegyvizsgálórendszer (közkeletű nevén "trollkapu") vajon megbírkozik ezzel? Ez vicc. A diákigazolvány meg 7.00-8.00 és 12.00-14.00 óra között lenne érvényes közben teljes árú bérlet kell. Az viszont izgi lenne, ha a BKV agy vezetői ott ülnének a büdös összefirkált üvöltő füstös buszon. Már ha lenne ülőhelyük... BKV-s megoldási javaslat. beszántani sóval behinteni újat építeni. Persze minden vezetőnek prémiumot adni mindezért:)